2015. júl 11.

Barátaink, a madarak!

írta: Pontvelem
Barátaink, a madarak!

A madarak mindig hasznos látogatói a kertünknek, udvarunknak. Ugyanis rengeteg kártevő rovart képesek elpusztítani, amellett gyakran megörvendeztetnek minket dallamos énekeikkel.

Azonban, hogy állandó vendégeink legyenek, foglalkoznunk is kell velük. Nemcsak a téli etetésük fontos, egész évben igénylik a törődést. Tavasszal kihelyezhetünk a fákra költő odúkat, amelyek védelmet biztosítanak a madarak számára az időjárási körülményekkel és a ragadozókkal szemben.

Nyáron pedig a nagy melegben vízre és porfürdőre van szükségük. Ezeket egy kis segítséggel könnyen elkészítheted. A költőodúkat olyan helyre kell tenni, ahol a madarak nyugodt körülmények között nevelhetik fiókáikat. Az itató kihelyezése már sokkal egyszerűbb. Egy lapos tálkát helyezz el egy karó vagy egy oszlop tetején. Lehetőleg árnyékos helyre, hogy a víz ne melegedjen fel túl hamar. Ezután már csak annyi dolgod van, hogy figyelj arra, hogy mindig legyen friss víz az edényben.

A madaraknak porfürdőre is szükségük van, hogy megszabaduljanak a tollukba élő élősködőktől. Ehhez elég, ha felásol egy kis területet, ahol majd a madarak kialakítják maguknak a kellemes porfürdőt. 

Képek forrása: Madárbarátvízmű.blog.hu, mme.hu

Szólj hozzá