2015. aug 31.

Napelemes autók nemzetközi versenyén indul a MegaLux csapata

írta: Pontvelem
Napelemes autók nemzetközi versenyén indul a MegaLux csapata

2015 október 18-15 között kerül megrendezésre az a nemzetközi verseny, ahol a világ minden tájáról érkező egyetemek diákjai mérik össze tudásukat, nem is akármilyen módon!

A World Solar Challenge verseny 3000 kilométeres távján az egyetemi kutatócsoportok diákjai álta fejleszett járművek mérik össze tudásukat. Az esemény Ausztráliában zajlik, az északi Darwinból indulva a déli Adelaide városában ér véget.

Magyarországot a verseny történetben először a Kecskeméti Főiskola Járműtechnológiai tanszék MegaLux csapata képviseli. A verseny ideje alatt a járművek minden nap 8-17 óra között közlekedhetnek, a versenyidő lejártakor letáboroznak majd éppen ott, ahol tartózkodnak. A csapat, akiért szurkolhatunk a "Challenger" kategóriába nevezett. A kategória jellemzői: 4 kerék, 1 vezető, továbbá a jármű maximum 4,5m hosszú, 1,8m széles lehetett és legfeljebb 6nm napelemet használhattak a fejlesztők.

Részleteket az esemény nemzetközi oldalán is találtok, de ajánlom figyelmetekbe a főiskola vagy a MegaLux csapatának közösségi oldalát is.

 

Forrás: World Solar Challenge, Kecskeméti Főiskola

Szólj hozzá