2015. okt 11.

Miért fontos tanulni?

írta: Pontvelem
Miért fontos tanulni?

Te hogy állsz a tanulással? Az én szüleim mindig azt mondták, hogy "Tanulj fiam, mert ami a tiéd, és a fejedben van, azt nem veheti el senki". Nem mindig tetszett ez a gondolat, hiszen iskolai éveim alatt sokszor volt jobb ötletem is, mint a könyvek felett ülni, de utólag visszatekintve örülök, hogy szántam időt arra, hogy megtanuljak érdekes, fontos dolgokat.

gettyt14.jpg

Visszagondolva igazán jó időszak volt, amikor egyéb dolgom sem volt, mint iskolába járni, tanulni és a barátokkal lógni. Eszembe sem jutott volna például az, hogy nem is olyan messze tőlünk vannak települések, ahol velem egykorú gyerekek inkább a földeken segítenek, mint iskolába járnak, vagy ha van is iskola, eszközök nélkül, esetleg hidegben, vagy egyéb extrém körülmények között tanulank...

Igazából legtöbbször nehéz felméri azt, hogy milyen szerencsés is vagy, hogy a legtöbb körülmény adott ahhoz, hogy tanulj, egészséges maradj és élvezd az élet apróbb örömeit, viszont, ha megörzöd a tudatosságodat, akkor sokkal boldogabban telnek majd a napjait. Ezeken a boldog napokon, ha ráadásul még a leckét is alaposan megtanulod, meglásd, sokra jutsz majd a későbbiekben.

Szólj hozzá